Nagy László élete:
Nagy László 1925. július 17- én (szülei emlékezete szerint 14-én) született Felsőiszkázon A 20. század egyik legnagyobb hatású költője, a modernséget lezáró lírakorszak legjelentősebb alakja. Hagyományőrző és merészen újító költészete tükrözi a közösségi felelősségvállalását. Költészetének társadalomformáló szerepet tulajdonított, mert feladatának tekintette az anyanyelvű kultúra ápolását és a népiesség felújítását. Poétikájának alapelemei a felsőiszkázi falu világának természetközelségéből fakadnak (regölők, siratók, rigmusok, ..stb):
- Aki csak ismerte, annak a kedvesen mosolygó, ravaszkás tekintetű, megfontolt szavakkal szellemesen okos „Nagylaci” maradt az emlékezetében
- Aki csak olvasta, annak képekben gazdag, népmesevilággal, dallamosan hullámzó költészete marad mindörökké irodalmi kincstárában.
- Magáról úgy vallott, hogy aligha volt még olyan költőnk, aki szorongató, komor gondolatokat olyan fénypompás, képekben gazdag derűvel tudott volna közölni, mint Ő.
Versei alapján életét 4 korszakra oszthatjuk:
- 1946- ban Budapestre költözött. Itt születtek meg első művei, melyekben derű, bizakodás és feltétlen hit jelenik meg. Az újnépiesség jegyében születnek versei (Kiscsikó sirató, Csodafiú szarvas).
- 1949 – 52 között Bulgáriában tartózkodott. Ezekben az években leszámol a lelkesedéssel, megjelenik a csalódás az alkotásaiban (Gyöngyszoknya).
- 1959-ben állást kapott az Élet és Irodalom hetilapnál, s ennek hatására felébred benne a felelősségtudat és az értékek védelme kap szerepet verseiben (József Attila).
- Egészsége az 1970- es évek közepétől már nem úgy szolgált, ahogyan Ő szerette volna. Ebben az időszakban inkább a költőszerep válságáról szóltak a versei (Jönnek a harangok értem).
1978. január. 30-án reggel szívinfarktusban halt meg. A farkasréti temetőben temették el. 1990-ben helyezték mellé feleségét Szécsi Margitot (1928. május.28.- 1990. november. 23), majd 2018-ban közös gyermeküket Nagy András grafikus, könyvszerkesztőt, szülei munkásságának legfőbb őrzőjét.
Kronológia:
Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, grafikus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Pályája kezdetén F. Nagy László néven jegyezte publikációit.
A Veszprém megyei Felsőiszkázon született. Édesapja, Nagy Béla (1889–1969), elismert gazdaként különböző tisztségeket töltött be, bíró is volt. Festőnek készült. Édesanyja, Vas Erzsébet (1905–1995), nyárádi születésű gazdalány. A szülők 1923-ban kötöttek házasságot, s négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István. Testvérei közül István Kossuth- és József Attila-díjas költővé vált Ágh István néven.
Az elemi iskolát Felsőiszkázon (1931–1938) végezte. 1935 augusztusában csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak 1938-ban végezhette el, kitűnő eredménnyel.
A polgári iskolába Pápán járt (1938–41), az első két évfolyamot magánúton, egy év alatt járta ki. Itt indította el a tehetséges fiút a festő-képzőművész pályán A. Tóth Sándor. 1941–45-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait. 1945 júliusában érettségizett. 1945–46-ban Iszkázon tartózkodott.
1946 augusztusában Budapestre utazott. Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. 1947-ben átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra. Kezdtek megjelenni első versei: előbb egy diákújságban, majd 1947 decemberében a Valóságban. Bekerült Sőtér István híres Négy nemzedék című antológiájába is. 1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson.
Már nem diákként, hanem elismert fiatal költőként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy megtanulja a nyelvet és fordítson. 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, s később is gyakran visszajárt.
1952. augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit (1928–1990) költőnővel. 1953-ban született meg András fiuk. Eleinte albérletben laktak, gyermekük a pestlőrinci anyai nagyszülőknél nevelkedett, majd Zuglóban kaptak lakást. 1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt.
1966-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1960-as években néhány verseskötetéhez illusztrációkat is készített. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel. Ugyanebben az évben – a költő ötvenedik születésnapjára – készült Zolnay Pál portréfilmje, melyben Kormos István és Nagy László beszélgetett.
1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el.